Az árva lány

2. fejezet: A kert kísértete I.rész

Valamikor a hajnali órákba keltem fel az ágyban, mert nem tudtam aludni.

Először csak a szemem-nyitottam ki, ami a mennyezettel szemezet. - Próbáltam magamra erőltetni az alvást, de nem sikerült.

Így mi előtt még pirkadt volna kimásztam az ágyból, és az ablakhoz sétáltam.

A nagy sötétségben a fák árnyéka tompán elvesztette fényét.

Még is valahol az egyik mögött észrevettem egy apró fényforrást, amit nem tudtam be azonosítani.

Lekaptam az ágyam széléről a köntösöm.. elvetem, egy gyertyával díszítet tartott ,amit nagy nehézségek árán meg gyújtottam,és lerohantam a kertbe.

 Egy pillanatra összerezdültem mikor az ajtó hangosan becsapódott mögöttem.

Óvatos léptekkel elkezdtem meg közelíteni a fényforrást,s már majdnem oda értem ,mikor váratlanul eltűnt.

A nagy sötétségbe alig láttam valamit és már a gyertya is majdnem csonkig éget .

Még sem találtam rá az ismeretlen jelenségre.

Nyugtalan gondolatokkal terhesen indultam vissza a házba,s már az ajtót nyitottam volna mikor meg láttam Sebastiant a előtte .- Mit tagadás enyhén a frászt hozta rám a megjelenésével.

• Sarah kisasszony mit keres itt kint ilyen késői órákban?- kedves mosolyt erőltetet magára
• Igazából semmi különleges nem történt, csak épp nem tudtam aludni, ezért azt gondoltam ki jövök sétálni egyet.
• Igazán kisasszony? Esetleg nem látott valamit?
• Miért kellet volna?
• Akkor lehet, hogy csak a szemem káprázott. - megfogta az állát és mélyen elgondolkodott.
• Igazat megvallva Sebastian-san ..láttam valamit,és most pont ezért vagyok itt.
• Akkor még is látta?
• Igen- kisé elszégyellve magam a földre tekintetem.
• Nyugodjon meg kisasszony  ,és kérem fáradjon vissza a szobájába. Holnap nehéz nap elé fog nézni.

Micsoda? Szörnyülködtem el magamba. - Mit fog még kitalálni nekem ez a démoni kinézetű komornyik?

Másnap reggeli kellés roppant fárasztóra sikerült.

Alig tudtam kimászni az ágyból….hála Sebastian –san éjjeli prédikációjának ,sikerült megint jól elnyújtani.

Ami nem szólt másról csak arról ha legközelebb látok valami furcsát akkor szóljak neki ..és akkor majd mi ketten feltérképezzük a terepet.

 Most komolyan néha azt gondolom, hogy élvezi azt, hogy így fölényeskedhet velem, amit elég nehéz megemésztenem.

Senkivel nem viselkedik így a házból.

Mai nap Bart-hoz voltam beosztva, mint segéd szakács…de nem tudom, minek mikor csíp - csup dolgokat bizot csak rám. - Pucold meg a répát, mosogass el, vagy épp nyaljam fel a konyhát.

Egyedül voltam bent..fő szakács ö méltósága volt olyan kedves és felszívódott valahova.

Végre megpihenhetem egy kicsit.. Leültem a sámlira.

Összeroskadva rajta figyeltem az ajtót üres szemkel, mikor kinyílt és a démoni komornyik jelent meg. 

Hova tűnt a főszakács? – intette hozzám a kérdését.

Nem tudom Sebastia-san.- egyszerűen csak eltűnt. Az egyik pillanatban még itt volt mögöttem… - azóta se láttam,s ennek már lassan  öt órája. - komornyik elgondolkodva figyelt engem.

• Most mit néz rajtam?
• Semmit Sarah kisasszony,- mosolyra húzta a száját a komornyik.

Se szó se beszéd nélkül meg fogta az állam és maga felé vonta és bele nézet szemeimbe azokkal a vörös szemekkel.

Már azt hitem hogy meg csókol, mikor közölte velem- Még nincs itt az ideje.

Minek nincs itt az ideje?- kérdeztem vissza Sebastian-santól.

Válasz csak egy mély hallgatás volt, semmi több.

Ha nincs itt a főszakács, akkor magam viszlek. – Mondta elgondolkodva Sebastian  és közben a konyha ablakát figyelte.

- Már ennyi az idő?

- Sarah gyere velem. - körülnéz

- Hova tűntél?

Sebastian-san annyira el volt foglalva a saját gondolataival hogy sikerült meglépnem tőle. Első gondolatom a kert volt.

Egésznap a hajnalban történt eset járt a fejemben.

Próbáltam vissza pörgetni az egész történetet,de se hogy nem tudtam össze rakni a cselekményt.

Apró nyávogásra lettem figyelmes.

Követni kezdtem a hang nyomát, ami egy bokorhoz vezetett.

Benéztem rajta, és egy aranyos fekte cicát találtam benne.

Kivetem és magam felé emeltem.

Ja de cuki!!- Erősen magamhoz  szorítottam.

– Mitől lettem tiszta vér?

Még jobban szemügyre vetem a cicát és akkor jött a felismerés…  a cica tappancsa tocsogót a vérben.

 –Vajon merről jöhetett?

 Elkezdtem keresni a nyomokat a fűben. A bokor előtt semmit nem találtam, de mögötte… tele volt egymást követő vérfoltokkal. - követem a nyomokat, ami egy fehér lepellel letakart holttesthez vezetett.

Annyira meglepődtem rajta, egy darabig csak álltam és figyeltem az élettelen testet.

Mikor már sikerült felfognom, hogy mit látok… az ajkam remegni kezdet és a kezeimet a számhoz kaptam.  Sikítanom kellet volna, de nem tudtam. 

A hangom egyszerűen elakadt a hirtelen soktól,és a pupillám kitágult.

 Hátra néztem a rémült arcommal…

- Sebastian-san! – Motyogtam alig érthetően - beleborultam az ölébe.

 – Sarah kisasszony, mennyi gonddal jársz! – elhagyta az ajkát egy sóhaj.

• Sajnálom Sebastian-san.

Elájultam,s nem emlékeztem semmire,csak arra, hogy … - Mire is? Azt hiszem, ezt hívják átmeneti amnéziának.

Egy ágyon feküdtem, ami nem az én szobámba volt.

-Micsoda?

 Nem a saját szobámba vagyok, akkor hol lehetek. - Felültem és körülnéztem.  Keserűen vetem tudomásul a tényt hogy ismét itt kötöttem ki.

Sebastian-san az asztalánál számolgatott valamit, mikor észrevette, hogy magamhoz tértem.

Sarah kisasszony, már aggódtam érted! – ajkát egy perverz mosoly hagyta el.

Még is mire gondolhat Sebastian - san mikor ezt ilyen mosollyal agya elő. Még mindig nem szoktam hozzá. Megyek a szobámba-jelentetem ki neki és ki keltem az ágyból.

• Egy pillanatra álljon meg még kisasszony!- Nem szeretné tudni, hogy mi történt?

Kíváncsiságom erősebb volt mint az a zavarodottság a szívem környékén amit éreztem a közvetlen környezetében akkor mikor  mellettem van,vagy csak ha rám néz.

- Természetesen szeretném tudni de… szavam végét elharaptam, és lenéztem a földre.

- Megtenné nekem, hogy visszaül az ágyra és végig hallgat?

Igen Sebastian-san.- visszasétáltam az ágyhoz és leültem rá.

- Mikor elájult, a távolból meg halottam a szakács hangját, ahogy a nevem kiabálta.

Kisasszonyt már a karomba tartottam és elindultam vissza a házba.

Kegyedet bevittem a szobámba és az ágyra fektetem.

Elmentem szólni az úrfinak,s mikor meg halotta a történteket … - nagyon mérges lett .

Hamarosan megjelentek a rendőrök is és kérdéseket tettek fel nekem és az úrfinak.

Bizonyára azt gondolják, hogy tán közünk lehet az esethez, mire felvilágosítottam őket hogy - mi csak a helyszín vagyunk, de a gyilkost máshol kell keresniük.

• Végül megtalálták?
• Nem Sarah kisasszony.. a nyomozás még mindig folyik.

- Most pihenjen még egy kicsit, aztán be kell vinnem a kisasszony a rendőrségre hogy, kihallgassák. – némán bólintottam egyet és visszafeküdtem az ágyra.  Nem tudtam mit kezdeni az információkkal. Naivan azt hitem, hogy a rendőrség olyan gyors hogy majd ezt is megoldja páróra alatt; nem így lett és ez bosszant, hogy még be is kell mennem. –Régebben volt pár lopási ügyem a rendőrségnél, s ezt nem mondtam el a komornyiknak.

Másnap reggel a komornyik szűk kis szobájába keltem fel; de komornyik sehol nem volt.

Itt volt az alkalom, hogy ki szökjek erről a helyről, amivel éltem is és már is folyóson lopakodtam végig egész a szobám ajtajáig.

Halkan kinyitottam és besurrantam rajta.

Nyugodt léptekkel az ágyhoz sétáltam és ledőltem rá. Mélyeket szívtam a szoba levegőjéből, ami olyan meleg volt, mint egy nyári fuvallat.

Alig telt el félóra és az ajtó kivágódót, ahol egy mérges férfi állt.

Sebastian-san?- ki kerekedet szemekkel figyeltem a vöröslő tekintetett.

• Sarah kisasszony, égre-földre kerestem.
• Elnézést kérek Sebastian –san, de úgy gondoltam itt jobb lesz nekem.
• Legalább egy üzenetet hagyhatott volna, hogy hova távozik.
• Elnézést kérek, legközelebb nem fog előfordulni.
• Akkor indulunk a rendőrségre? –tetem fel a kérdést bátortalan hanggal.
• Igen. - Szegye össze magát és már is indulunk.

Gyorsan átöltöztem, s fogtam a kis táskámat és elhagytam a szobámat.

Sebastian-san kint várt az ajtó előtt úgy hogy még arra sem volt időm, hogy elsomfordáljak tőle.

Egész úton a néma csend vett körül minket, nem bántott a körül ölelő némaság, elvégre miről szólhatna a diskurzus egy démoni komornyik és egy egyszerű ember között?

Mikor beértünk a rendőrségre, leültünk egy padra és várakoztunk. Ugyan is a nyomozást vezető rendőr nem volt bent. Állítólag friss nyomra bukkantak egy másik ügy kapcsán…

Az ablakból beszűrődő halovány fény alig világította be a folyosót, mikorra megérkezet a nyomozó és így bemehetnünk az irodába, aminek a fény viszonyai hasonlóak voltak a folyóson tapasztalttal.

Kihallgatás hosszú és fárasztó volt; az az érzés kerítet hatalmába, hogy tán rám akarják kenni a bűntényt, ami természetesen köszönő viszonyba se volt a valósággal, hiába kardoskodott mellettem Sebastian-san . Időközbe ránk is esteledet. Sebastian-sannal elhagytuk az őrsőt. Rá sem mertem nézni,a vörös szeméből csak úgy áradt a düh,amiért ennyi időt elvetek tőle.

- Sarah, ha visszaértünk, akkor besegítenél nekem?

- Hogy ne, Sebastian-san; elvégre ez a minimum, azért amiért ilyen sokáig feltartották.

A kapuba már türelmetlenül vártak ránk, és mindenki kétségbe voltak esve.

Kivált kép ö méltósága, mert így a vacsoráját sokkal később tudja majd neki tálalni,Sebastian-san.

Ígérethez hűen be is fogót a konyhába, mint apró segédet.

Nem sokba különbözött a délelőtti műszaktól, de valahogy még is másnak éreztem. - Tán azért mert itt van mellettem?- Fél szemel rá néztem. 

Megérezte volna, felém fordította a fejét mire én gyorsan elkaptam a tekintetemet.

Épp hogy kész lett a vacsora,  - Sebastian-san elment megteríteni. Visszajött és fogót, egy üveg bort, amit a kezembe nyomot.

• Rád bízom a felszolgálását. – Meglepődtem, zavartan elvetem tőle az üveget.

Az ebédlőben már javában folyt a vacsora beburkolása, mikor is oda sétáltam Ciel úrfihoz és rá néztem.

Töltöttem a poharába egy kisebb mennyiségű italt. Nem tudom mi a baj ezzel, de hogy egy gyermek ezt igyon?!- kisé felháborodtam magamban..- Odasétáltam Sebastian-san mellé.

Karomat összefontam és úgy kezdtem bele a mondatomba.

Sebastia-san, normális dolog az hogy egy tizenhárom éves fiú bort iszik?

Nem épp Sarah kisasszony, de az úrfi borai rendkívül gyengék, úgy hogy ne aggódjon ez miatt.

- Hitem neki s nem is vetetem fel neki többé a témát.

Napok teltek el mire kaptunk némi információt a kerti hullánkról.

Rendőrök nem vitték túlzásba az iparkodást, bár ha jól értesültem róla, akkor Ciel úrfi is nyomoz az ügybe.

Halottam ahogy Sebastianak mondta: - Ez egy nagy szégyen számomra, ezért elvárom tőled Sebastian, hogy minél hamarabb az ügy végére járj.  

- Egy valami zavar  az egészben; A férfi olyan ismerős volt számomra ,csak azt nem tudtam, hogy honnan.

Mikor rá eszméltem, mint egy örült úgy rohantam Sebastian-san keresésére; meg is találtam az úrfi dolgozó szóbájában, épp a délutáni teát szolgálta fel neki.

Sebastian –san !- Most már tudom honnan volt olyan ismerős a hulla.

• Sebastian szeme tágra nyílt. - hm akkor elárulnád nekem és az úrfinak hogy mire jöttél rá?

- Persze, örömest megosztom a gondolataimat veled és az Ciel úrfival.

- Úgy gondolom, ez a hulla nem lehet más, mint a kert kísértete.

Visszapörgetve a történet ama részét mikor rá lettem a hullára, alig volt körülötte vér,s szerintem nem itt ölhették meg, hanem valahol máshol.

• Sarah kisasszony, akár a föld is beszívhatta a vért.
• Az igaz, akkor meg kéne vizsgálni a föld mélységét addig, míg el van színeződve.
• Talán majd többet meg tudhatunk a kert kísértetéről.

Kimentünk a tetthelyre és ledugtam egy vonalzót a földbe. Megmértem a folt nagyságát is. Figyelembe véve a bizonyítékot kijelenthetem, hogy,- Nem itt ölték meg az áldozatott- Fejezte be a mondatomat Sebastian –san.

Távolból sziréna hangja szólt,s nem sokra rá rendőrök jelentek meg a kertbe .

• Sebastian Michaels ezennel letartoztatjuk gyilkosság vágyával! –Jelentette ki a nyomozást vezető rendőrtiszt.

Micsoda! ..ez nem lehet igaz… tágra nyílt a szeme még az úrfinak is.

Folytatása következik